Testnevelési és Sport Intézet

PannonMan 2015. tavasz

Pannon Man Beszámoló

2015. április 3-án pénteken került megrendezésre a II. Pannon Man Crossfit verseny a Pannon Egyetem Testnevelés és Sport Intézet  és Hallgatói Önkormányzat szervezésében az Egyetemi Tornacsarnokban. A 25 versenyző tavalyhoz képest még nehezebb, összetettebb és jó hangulatú küzdelmes versenyt tudhattak maguk mögött. A verseny délután 14 órakor kezdődött meg a szokásos sorsolással. A sorsolás után Edvy László intézet igazgató bemutatta a gyakorlatokat és ismertette a verseny szabályokat a versenyzőkkel.

Ezután kezdetét vette a verseny, mely az első körrel kezdődött, ahol először 1000 m távot kellett evező ergométeren teljesíteni, majd 5 húzódzkodás, 10 fekvőtámasz és 15 guggolás kellett végrehajtani, illetve ezt a kört 10-szer ismételni az evezőgép kivételével.

A második körre a sorrendet az első kör alapján határozták meg, ahol a versenyzőknek a következő gyakorlatokat kellett végrehajtaniuk:

$1          200 db kötélhajtás

$1         40 kg súly felvétele combról x 15 (hölgyeknek 20kg)

$1          fekvőtámaszban szökkenés magas kéztámaszba x15 (hölgyeknek támlázva)

          20kg-al egykezes szakítás x15 (hölgyeknek 10kg)

$1          szekrény ugrás 15x

$1          8kg-os medicinlabdával a kézben hasgyakorlat20x(hölgyeknek 5kg)

$1          medicinlabda 3m magasba dobása fal érintéssel

Egyéni kategóriában Gyömrei Máté Gazdaság Informatikus szakos hallgató teljesítette leggyorsabban a versenyt. Ezzel megvédte címét, mivel a tavalyi évben is ő vehette át a Pannon Egyetem legerősebb embere díjat. Második helyezett lett Borbás Zoltán Mechatronikai Mérnök szakos hallgató, a dobogóra pedig harmadikként Zsólyomi Tibor Gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató állhatott fel.

Csapat kategóriában „A gonosz, a csúf és az állat” (Fazekas Tamás, Véber Zoltán, Zsólyomi Tibor) nevezetű 3 fős csapat teljesítette leggyorsabban a távot.

A Pannon Man hivatalos végeredménye:

Pannon Man Férfi

1. Gyömrei Máté
2. Borbás Zoltán Manó
3.Zsólyomi Tibor

Pannon Man Női

1. Imrei Kata
2.Csörnyei Zsófia

Pannon Man Csapat

1. A gonosz, a csúf és az állat
2. Tündérpillangók
3.C(L)IMBorák

Minden versenyzőnek gratulálunk és várjuk a következő évi versenyünkön is.

DPP 154010661 DPP 154010646 DPP 154010665

Infoblokk2 ESZA egyes

kotelezo logo uszt nagy

Facebook