Nyolc csapat részvételével rendeztük meg immár ötödik alkalommal a PE–ZESE Egyetemi Kispályás Labdarúgó Tornát. Ezúttal új helyszínen, a Pannon Egyetem Zalaegerszeg Kampuszán kívül, a Városi Ifjúsági és Sportcentrum műfüves pályáin zajlottak a küzdelmek. ⚽
A mezőnyben a Pannon Egyetem zalaegerszegi és nagykanizsai kampuszának csapatai, a Zalai Egyetemi Sportegyesület (ZESE), a keszthelyi MATE Georgikon, valamint a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központja mellett három középiskola is képviseltette magát: a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a ZSZC Ganz Ábrahám Technikum és a ZSZC Báthory István Technikum.
A megnyitón Szekeres Szabolcs, az MLSZ Zala Vármegyei Igazgatóságának igazgatója köszöntötte a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy a szövetség számára fontos az egyetemi sport támogatása, valamint az, hogy a fiataloknak minél több lehetőségük legyen a sportolásra. Bella Dániel tornaigazgató, a Zalai Egyetemi Sportegyesület elnöke ismertette a lebonyolítás rendjét és a szabályokat, majd elkezdődtek a mérkőzések.
A csapatok két csoportban, két pályán mérkőztek meg egymással. Az „A” csoportban a ZESE, a Báthory, a Kölcsey és a PTE együttese szerepelt. A PTE veretlenül végzett az élen, az elődöntőt érő második helyért pedig a ZESE és a Kölcsey vívott nagy csatát. A továbbjutásról végül büntetőpárbaj döntött, amelyből a gimnazisták kerültek ki győztesen.
A „B” csoportban a PE-ZEG, a MATE, a Ganz és a PEN csapatai küzdöttek a továbbjutásért. A csoportot a Ganz nyerte meg, a második helyen a MATE végzett.
Az elődöntőben a PTE ETK büntetőpárbajban győzte le a MATE együttesét, míg a másik ágon a Kölcsey 2–0-s sikerrel jutott a döntőbe a Ganz ellen. A bronzmérkőzésen a Ganz felülmúlta a MATE csapatát, így megszerezte a harmadik helyet.
A döntő is izgalmasan alakult: a tornagyőzelemről ismét büntetőpárbaj döntött, amelyben a PTE bizonyult jobbnak a Kölcseynél, így a PTE ETK Zalaegerszeg együttese emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. 🏆
A torna végeredménye:
- 🥇PTE ETK Zalaegerszeg
- 🥈Kölcsey Ferenc Gimnázium
- 🥉ZSZC Ganz Ábrahám Technikum
- 🌟MATE Georgikon
- 🌟ZESE
- 🌟PEN
- 🌟PE-ZEG
- 🌟ZSZC Báthory István Technikum
Különdíjasok
Az MLSZ különdíját Feitli Botond (ZESE), Söjtör Milán (Ganz) és Dömötör Tamás (Kölcsey) vehette át. A torna legjobb játékosa Sipőcz Bence (PTE), legjobb kapusa pedig Keck Balázs (PTE) lett.