Pannonos részvétel a XVII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján – web, honlap sport oldal

A Pannon Egyetem 24 fős hallgatói küldöttséggel képviseltette magát a XVII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK). A Budapest több helyszínén megrendezett, háromnapos sportesemény a Kárpát-medence egyik legnagyobb egyetemi sportfesztiválja, amelyen idén rekordlétszámú résztvevő mérte össze tudását.

A szervezők tájékoztatása szerint a 2026. március 5–7. között megrendezett eseményen közel 2200 sportoló vett részt, amely minden eddiginél nagyobb érdeklődést jelent a KEK történetében. A rendezvényt az ELTE sportegyesülete, a BEAC, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösen szervezte, tíz sportágban biztosítva versenyzési lehetőséget a határon inneni és túli magyar egyetemista sportolók számára.

A Pannon Egyetemet összesen 24 hallgató képviselte, akik négy sportágban álltak rajthoz:

– kosárlabda🏀
– sakk♟️
– darts🎯
– floor curling🥌

A két nap során hallgatóink számos izgalmas mérkőzésen és versenyen vettek részt, miközben lehetőségük nyílt arra is, hogy más egyetemek sportolóival találkozzanak és kapcsolatokat építsenek. A KEK különlegessége, hogy nemcsak verseny, hanem közösségi élmény is: a sport mellett kiemelt szerepet kap az egyetemisták közötti együttműködés, a találkozás és a sport iránti közös szenvedély.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája immár több mint másfél évtizede biztosít lehetőséget arra, hogy a magyar egyetemista sportolók közösségben, inspiráló környezetben mérjék össze tudásukat. A Pannon Egyetem hallgatói számára a részvétel nemcsak sportélményt, hanem értékes közösségi tapasztalatot is jelentett.