Szombaton Zalaegerszegen rendezték meg a LaZala Mölkky – Beltéri Magyar Kupa és válogatóversenyt, amelynek a Zrínyi Gimnázium adott otthont. A szórakoztató, ugyanakkor taktikai célbadobó játékból álló sportág országos megmérettetést a ZAC–LaZala Mölkky Egyesület szervezte, ahol a Zalai Egyetemi Sportegyesület (ZESE) négy fővel története során először indult — és rögtön figyelemre méltó eredményt ért el.
A versenyről a Magyar Mölkky Szövetség elnöke, Karvalics Levente elmondta: a Beltéri Magyar Kupát immár második alkalommal rendezték meg Zalaegerszegen, lehetőséget biztosítva a november–februári időszakban a fedett pályás versenyzésre . Kiemelte, hogy a torna nemcsak a kupa sorsáról döntött, hanem az Európa-bajnoki indulás jogáról is.
Az idei mezőny országos szinten is kimagasló volt: 18 csapat állt rajthoz, újonc együttesekkel és fiatal játékosokkal. A résztvevők három csoportban kezdték meg a küzdelmeket, majd kieséses szakasz következett. A lebonyolítás során a szövetség több gyorsító megoldást is tesztelt, például az 1:1-es állásnál alkalmazott gólarányos továbbjutást.
A ranglistán szereplő sárvári, szigetszentmiklósi és zalaegerszegi élcsapatok mögött több feltörekvő műhely is megjelent: Badacsony, Szigliget, VEDAC Veszprém, Budapest Radnóti, Székesfehérvár és Tatabánya is képviseltette magát.
A ZESE a csoportkörben erős ellenfelekkel szemben is bátran és eredményesen játszott: három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel jutott tovább.
A nyolcaddöntőben 2:0-s, a negyeddöntőben pedig 1:1-es eredménnyel, jobb pontaránynak köszönhetően sikerült kivívni a továbbjutást.
Az elődöntőben a zrínyis lányok alkotta ZMG Champions ellen 2:0-s győzelemmel harcolta ki a döntőbe jutást az egyetemi csapat.
A fináléban a torna legerősebb együttese, a Fakopáncs–Szigetszentmiklós várt a ZESE-re. A szoros mérkőzésen – a csoporttalálkozóhoz hasonlóan – ezúttal is a szigetszentmiklósiak bizonyultak jobbnak, így a ZESE végül a rendkívül értékes második helyen zárt.
A kupát – a sitkei válogatóhoz hasonlóan – a Fakopáncs–Szigetszentmiklós csapata nyerte (Detre László, Nagy László, Pintér Tamás, Persa Ákos), így ők alkotják a Nemzetek Kupáján szereplő válogatottat.
Mivel klubszinten már rendelkeznek Európa-bajnoki indulási hellyel, a szövetség döntése alapján a második helyezett ZESE csapata (Jóna-Horváth Jázmin, Bella Dániel, Jóna István, Kovács Máté) kapta meg a jogot a Mölkky Európa-bajnokságon való részvételre.
A harmadik helyen szintén zalaegerszegi együttes végzett ZMG Champions néven (Korpics Bojana, Pete Boglárka, Takács Flóra), tovább erősítve a város pozícióját az országos csapatranglistán.
A szervezők jelezték: a jövőben Zalaegerszegen svájci rendszerben, fix hat fordulóval rendezik meg a tornát, hogy feszesebb legyen az időrend és hitelesebb az eredmény.
A Mölkky Európa-bajnokságot február 28. és március 1. között rendezik meg Prágában.
Eredményeink
Csoportkör
Sárvári SAKK – ZESE 0:2
Véndiófa – ZESE 0:2
ZESE – Kapusik Team 1:1
Finn Hal, Budapest–Radnóti – ZESE 0:2
ZESE – Fakopáncs–Szigetszentmiklós 0:2
Nyolcaddöntő
Csótai–Kúti Team – ZESE 0:2
Negyeddöntő
ZESE – Kecsketúró–ZMG Zalaegerszeg 1:1
Elődöntő
ZESE – ZMG Champions 2:0
Döntő
Fakopáncs–Szigetszentmiklós – ZESE 2:0